
"A zene az életnek olyan szüksége, mint a levegő. Hogy levegő nélkülnincs élet, sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik. Némely ember kevéssel beéri - mégsem élhet nélküle." /Kodály Zoltán/
Kodály Zoltán az egyik legnagyobb magyar zenepedagógus és komponista így vall elhivatottságáról, mely a zenéhez, és a művészetoktatáshoz köti. Gondolatai a mai kor embere számára is példaadóak.
Sopron város életében a zene, a művészetek minden korban meghatározó, fontos szerepet játszottak.
Jelenleg a város egyetlen alapfokú művészetoktatással foglalkozó intézménye a soproni Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Ebből adódóan nagy a felelőssége az ifjúság zenei, esztétikai nevelésében.
Az iskolánkban folyó képzés figyelembe veszi az életkori sajátosságokat. Az oktatás célja, hogy a maga sajátos eszközeivel - hangszeres oktatással, néptánc tanítással, érzelmi és esztétikai neveléssel - járuljon hozzá egy sokoldalúan művelt, érett, kreatív személyiség kialakításához.
Célunk, hogy a tanulók a művészeti ágak révén felfedezzék a világot, önmaguk képességeit, szeressék a művészetet, kapjanak lehetôséget a művészi önkifejezésre.
Liszt Ferenc, aki városunkban adta első nyilvános hangversenyét, így vall a hangszeréhez fűződő bensőséges viszonyáról: " - mert zongorám az én szavam, én életem, - benne él minden vágyam, minden álmom, minden örömem és bánatom."
VÁLTOZÁS!!!
A hangszeres órabeosztás gördülékenyebbé tételének érdekében a szolfézscsoportokkal kapcsolatos ügyintézés 2010. szeptember 7-én, kedden már 14 órától kezdődik. A csoportok beosztása szept. 7-én 10 órától megtekinthető a C épület hirdetőtábláján.
Módosult időpontok:
Szolfézscsoportok ügyei: 14:00-15:30
Hangszeres órák beosztása: 15:30-17:00
Reméljük, hogy az egyéb órákkal kapcsolatos ütközések így könnyebben megoldódnak.
Első tanítási nap: 2010. szeptember 8
2004. december 9-én jelent meg, Nagy Alpár szerzeményeként, "175 év a Soproni Zeneoktatás Szolgálatában" című könyv.
Amely az 1829-ben alapított Zeneegyesület, és Zeneiskola történetét mutatja be, a kezdetektől a napjainkig. A könyv megvásárolható a Zeneiskolában 900 Ft-os árban. A befolyt összeget Zeneiskolánk Alapítványának támogatására fordítjuk.